Hivatalos honlapja
Bemutatkozás - Elhelyezkedés



Vízvár a déli határ mentén, Barcstól alig 25 kilométerre, északnyugatra fekszik. A településtől kétszáz méternyire kanyarog a páratlan természeti adottságokkal megáldott határfolyó, a Dráva. A part menti terület a Duna-Dráva Nemzeti Park része. A település közúton a Barcs-Iharosberény közötti 6801-es úton közelíthető meg, vasúton pedig a Pécs-Nagykanizsa vasútvonalon érkezhetnek ide a látogatók. Településünk minden infrastruktúrával ellátott, mikrotérségi körzetközpont, ahol óvoda, 8 osztályos általános iskola működik, amelybe nemcsak a vízvári, hanem Bélavár és Heresznye község gyermekei is járnak. A két szomszédos településsel közösen fenntartott védőnői, orvosi szolgálat működik, víz és szennyvízrendszer üzemel, valamint a két nagy foglalkoztató (BHV Kft és SEFAG Zrt) is összeköti a településeket. Rendelkezünk minden, a vidék megélhetéséhez szükséges intézménnyel, hiszen az önkormányzat mellett posta, könyvtár, művelődési ház, teleház szolgálja az itt élők mindennapjait. Két vegyesbolt és két vendéglátóhely biztosítja a vásárolni és szórakozni vágyók lehetőségeit. A kulturált szabadidő eltöltéséhez különböző közösségi terekkel rendelkezünk, amelyek nem csak az itt élők számára, de az ide látógatóknak is a rendelkezésére állnak. A közösségi élet is az utóbbi években mozdult el a holtpontról, hiszen a hosszú évek óta félhivatalosan, vagy hivatalosan működő Önkéntes Tűzoltó Egyesület mellett a Vízvári Trillák Asszonykórus és a Polgárőr Csoport felállása után megalakult az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub is. Önkormányzatunk, intézményeink, civil szervezeteink, egyházközségünk, Horvát és Roma Nemzetiségi Önkormányzataink által havonta akár több alkalommal is vannak rendezvényeink. A fiatal és az idősebb korosztályt is magába foglaló közösségeink szívesen vesznek részt nemcsak a települési, hanem a környező falvak és a térség rendezvényein is.