Hivatalos honlapja
Turizmus - Szálláshelyek

Vízvári faházak

Tevékenység:


Az egykoron gyerekzsivajtól hangos Öregtölgyes parkerdei terület a funkcióvesztését követően már csak a természetben barangolni vágyók számára, s a vadászat szerelmeseinek kedvez, éppen ezért kerültek áthelyezésre az ott található faházak Vízvár belterületére. Ezt követően Vízvár község központjában, a Művelődési Ház mögötti parkban került kialakításra a két, egyenként 6 fő befogadására alkalmas faház. A faházak szállásként is funkcionálnak, de szerepük ennél sokka több: elsősorban közösségi célokat szolgálnak, hiszen egy-egy rendezvény fontos színterei, túrák állomásai.


A faházakkal kapcsolatos főbb információk:



  •  faházak száma: 2 db

  •  férőhely: 6-6 fő (faházanként 2 db emeletes ágy és 2 db szimpla ágy)

  •  a faházak mosdóval és WC-vel, valamint hűtőszekrénnyel ellátottak

  •  zuhanyzási lehetőség a faházaktól néhány méterre található sportöltözőben biztosított

  •  igény esetén olajradiátor biztosított

  •  a faházak környezetében sátorozási, bográcsozási lehetőség adott


A faházak központi elhelyezkedésűek, hiszen:



  • közvetlen környezetükben sportpálya, biciklitároló, Művelődési Ház (teleház, könyvtár), vegyes bolt, vendéglátóhely található

  • néhány perces séta megtételével buszmegálló, orvosi rendelő, vendéglátóhely elérhető, s a Dráva folyó is megtekinthető részben aszfaltozott, részben földes úton (a Duna-Dráva Nemzeti Park tanösvénye mentén)


Étkezési lehetőség: előzetes egyeztetés után biztosítható (étkezéssel kapcsolatos bővebb információ a lenti elérhetőségeken).


További információ


Vízvár Község Önkormányzata


Tel.: +36-82/201-900


Mobil: +36-70/382-3091


E-mail: vizvar.onkorm@somogy.hu


Faházak


Faházak







További menüpontok
Szálláshelyek
Vízvár komfortos szállásokat kínál vendégeinek. Az alábbiakban megtalálja azokat a létesítményeket, ahol kényelmes körülmények között pihenhetnek az utazók.
Fotógaléria


Térkép